Gyorsasági motoros világbajnokság 9. futam Donington Park, Nagy Britannia 2006. június 30-július 2.
Az időjárás annyira kegyes volt ma is a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnyéhez. A helyiek nem is emlékeznek rá, hogy mikor volt utoljára ilyen, napokig tartó hőség Donington Park-ban. A Tóth csapatnak is teljesen más emlékei vannak, hiszen tavaly akkora esőzések voltak a brit pályán, hogy a depóban a víz az emberek bokájáig ért. A 125-ösök délelőtti szabadedzésén még húsz, délután már közel harminc fokos hőség volt. Ehhez a hőmérsékletnövekedéshez nem sikerült Tóth Imre motorját beállítani tökéletesen, de a fő probléma vagy inkább szerencsétlenség. Hiába javított még a tegnapi idejéhez képest is további fél másodpercet, az előtte végző 16 fős boly, egy másodpercen belül végzett. Ezredeken múlt ismét, hogy ő a 31, míg más a 16. helyet szerezte meg.
Tóth Imre #45:
- Nagyon nehéz volt akár egy tiszta kört is menni. Szokatlanul meleg van, hiszen jóformán ezen a pályán még nagyon nem is mentünk, csak vizes beállításokkal, esőben. A futóművet még mindig igazítanunk kell. A végén próbáltam Pesek után menni, de a féktávokon még mindig összeült a motorom eleje és leszakadtam tőle.
1. Alvaro Bautista - SPA - Aprilia 2.Mika Kallio - FIN - KTM 3. Mattia Pasini - ITA - Aprilia 31. Tóth Imre - HUN - Aprilia
Roberto Locatelli#15:
- Azokat a finomításokat, amelyeket a tegnapi időmérő után terveztünk be a mai napra, sikerült megcsinálni a mai kvalifikációra. Javítottam a tegnapi legjobb köridőmhöz képest és maradtam a második sorban a rajtrácson. Elégedett vagyok ezzel. Nagyon sokat melegedett az idő és nem sok időnk volt, hogy alkalmazkodjunk a körülményekhez. Várom már nagyon a holnapi versenyt.
1. Jorge Lorenzo - SPA - Aprilia 2. Andrea Dovizioso - ITA - Honda 3. HIroshi Aoyama - JPN - KTM 7. Roberto Locatelli - ITA - Aprilia
| |